Mit kezd a mai oktatási rendszer a tehetséges Gyerkőcökkel?
Írta: Pribránszki Marianna Viselkedéspedagógus, nevelési tanácsadó 
Arról sokat tudunk, hallunk, hogy az óvodák, iskolák az általuk hiperaktívnak figyelemhiányosnak titulált gyermekeket hová, milyen szakemberekhez irányítják, mert eltérnek az átlagtól. Én úgy fejezném ki, hogy kitűnnek a társaik közül! Rengeteg ilyen Gyerkőccel volt és van dolgom személyesen és/vagy közvetve.
Több megdöbbentő dolog van, amit megfigyeltem:
Először is 10 hiperaktívnak, figyelem, viselkedési, beilleszkedési, stb. zavarral megbélyegzett gyermek közül 7 fiú!
Második megdöbbenésem, hogy óvodákban, az óvónők által „még nem iskolaérett” és ezen javaslatuk alapján még egy évre visszafogott gyerekek száma csoportonként 7-8 fő (a 25 fős csoportból!). Ide tartozik még, hogy ebből a 7-8 főből általában csak 1 a lány. Náluk a szülők többségében megköszönik a figyelmeztetést, de beíratják lányukat. Még nem találkoztam olyannal, aki megbánta döntését. Itt tettem fel a kérdéseimet a szülőknek:
Mit tesz az ovi, az óvónő másképpen, hogy a következő újabb ovis évben a gyerkőc már érett legyen az iskolakezdésre? Milyen új fejlesztő feladatok lesznek? Ki fog velük külön foglalkozni? Ugyanis a gyermek nem gyümölcs, ami majd magától beérik. A gyerekeket fejleszteni kell, egyéniségüknek megfelelő újabb és újabb kihívások elé kell állítani.
Harmadszor pedig, hogy visszatérjek a címhez, nem találkoztam egyetlen egy olyan esettel sem, amikor az óvónő azért hívta a szülőket, mert Gyerkőcük tehetséges! Esetleg menjen iskolába 5 és fél évesen, mert itt már nem tudnak neki több kihívást nyújtani.
Nem állítom, hogy minden gyerek egyformán érik, hogy mindenki pont 6 évesen válik iskolaéretté, lehet egy-egy, aki később érik, de hol vannak azok, akik viszont előbb érnek!
Tehetséges nemzet vagyunk, ez a legnagyobb kincsünk, jól is jön ez a XXI. században. Ne hagyjuk elkallódni! Fontosnak tartom megjegyezni:
A tehetség nem tör utat magának (a népi mondással ellentétben), a tehetséget gondozni, ápolni, táplálni kell. Első lépésként pedig felismerni!
A nagy kérdés: KINEK A FELADATA?
Vitatkozhatunk ezen sokat, attól a helyzet nem fog változni, újabb és újabb tehetségeket hagyunk veszni. Én inkább azt kérdezném:
Kinek a kötelessége?
Véleményem szerint, nekünk szülőknek! Mint ahogyan az is, hogy megvédjük, szeressük, gondozzuk őket. Az a szülő, akiben felmerül, hogy gyerkőce nem átlagos, kérem, ne hessegesse el a gondolatot. Járjon utána, mert ezzel tesz a legjobbat gyermekének, magának, óvodának, iskolának.
Nem baj, ha féltve őrzött kincsünk nem átlagos. Több feladat lesz vele, de szép feladat!
A jövő a mi kezünkben van, éljünk vele:)
Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó
