Ez a pedagógusnap más, mint az eddigiek! 2020. március 15.-e után minden megváltozott, a szülőknek egyik napról a másikra kellett pedagógussá válniuk. 

Így ezen a hétvégén nemcsak a gyakorló tanítókat, tanárokat, óvónőket köszöntjük, hanem minden olyan szülőt, aki végigcsinálta az elmúlt 3 hónap távoktatását a gyermekeivel.

Sokat küzdöttetek kedves szülők, sokat vívódtatok, hogy jól csináljátok-e. Állandó kétségek között próbáltátok kihozni magatokból a legtöbbet!

Dicséret! Dicséret! Dicséret érte!

Számomra jelesre vizsgáztatok!

Természetesen nem fogok megfeledkezni a pedagógusokról sem, akik egy új kihívás alanyai lettek, a digitális oktatásé. Ők is sokat és különlegeset alkottak, munkájukat emelték egy új és ismeretlen szintre és ezt rövid időn belül kiválóan oldották meg. Nekik is jár a dicséret!

Ám had legyek mégis picit elfogult, hiszen a nagyobb munka mégis a szülőkre hárult. Mély ugrás volt ez az ismeretlenbe! De csillagos ötösre oldották meg ezt a rendkívüli feladatot, s ezért jár nekik ez a gyémántfokozatú elismerés.

Kérlek Benneteket, hogy nyomtassátok ki és tegyétek el, majd évek múlva mutassátok meg és meséljétek el a gyermekeiteknek:

Egyszer volt, hol nem volt…

Amikor anya/apa volt a magyar, matematika, ének, rajz, tesi……. tanárotok. És milyen szuper volt ? 

Mert maradjon ez egy jó emlék!

Boldog pedagógusnapot kedves szülők!

Gy. S.

 

Oklevél letöltése (.pdf)