Az elmúlt egy hónapban ezt a mondatot számtalanszor mondtuk egymásnak és próbáltuk is betartani. Ténylegesen a legszükségesebbre szűkítettük a másokkal való találkozásokat. Dicséret érte mindenkinek! 

Legfőképpen pedig a gyerkőcöknek, tiniknek! Példamutató az ő viselkedésük!

Viszont nem szabad elfelejteni, hogy az emberek társas lények. Az elhúzódó karantén és az elszigetelődés szorongást, depressziót okozhat! Főleg a gyermekeknél, de ezen belül is a tinédzsereknél!

Amikor ez a mondat elhangzik: “Vigyázzatok egymásra!”, általában arra gondolunk, hogy nehogy megfertőzzön a koronavírus. Pedig ebben a mondatban benne kell legyen az is, hogy vigyázzunk a lelki egészségünkre, gyermekeink pszichés stabilitására. 

De milyen jelek figyelmeztetnek minket, amelyek a mentális egészségi állapot romlására utalnak:

  • Megváltozott alvási szokás, állandó fáradtságérzés.
  • Megváltozott étkezési szokás: túl sok élelmiszer-bevitel (hízás), vagy az étel mennyiségének drasztikus lecsökkentése, súlyosabb esetben elutasítása.
  • Egészségügyi problémák megjelenése, esetleg a meglévő súlyosbodása (pl. húgyúti fertőzés, herpesz megjelenése…).
  • Indokolatlan dühkitörés, vagy teljes melankólia.
  • Eltűnik a mosoly, a jókedv, semmivel nem tudod felvidítani.

Mit tehetünk ha ezeket észleljük?

A legfontosabb a kommunikáció!

Mindenkinek, így a gyerkőcöknek is van egy bizonyos ismerete, véleménye a koronavírusról, a jelenlegi helyzetről. Tapasztalatom szerint ez nem hiteles, inkább félelemre okot adó. Elsőként erről beszélnék velük, akárhány éves gyermekről is van szó.

Egy helyes napirend kialakításával módot teremtenék a mindennapos mozgásra, legalább 2×1 órában. Fontos, hogy ebből az egyik szabadban, napon történjen! Pl. kutyasétáltatás, biciklizés, rollerezés, egyéb testmozgás a szabadban.

Limitáljuk a médiafogyasztást: pl. ne menjen a TV egész nap a háttérben. Ne hagyd, hogy a gyermekedet túlterhelje a híráramlás és a közösségi média. (Mutass példát!)

Maradjunk kapcsolatban (online) a barátokkal, rokonokkal, nagyszülőkkel!

Gyűjtsétek össze közösen azokat a dolgokat, ami ebben a jelenlegi helyzetben is örömet tud nekik szerezni, és kérjétek meg őket, hogy minden napra válasszanak ki egyet maguknak, amit véghez is visznek.

Nem egyszerű ez a mostani helyzet, nincs rá sem precedens, sem tuti módszer, hogy hogyan kell jól csinálni! 

Nekünk kell megkeresni a legjobb tudásunk szerint a “hogyan?”-t.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk gyermekeinkre! 

Üdvözlettel: Gyerkőcökkel Suttogó