Ugrás a tartalomra

Mit jelent nekem 2017?

Írta: Pribránszki Marianna Viselkedéspedagógus, nevelési tanácsadó

Alkalmi írás az archívumból — egy adott naphoz vagy eseményhez kötődik.

A munkában sok-sok kihívást, örömteli arcokat, boldog szülőket, “megjavult” gyerkőcöket. 🙂

De legfőképpen: gyermekeikért a végsőkig küzdő Szülőket!

Sírtunk sokat, kacagtunk még többet, konstatáltuk a hibáinkat és minden porcikánkkal küzdöttünk a kijavításán.

Izgultunk, megnyugodtunk, majd újra izgultunk, hogy jól csináljuk-e?

Jól csináljátok!

Lehet, hogy néha elbizonytalanodtok, “néha” kétségeitek vannak, de mertek kérdezni és segítséget kérni. Ennél több nem kell ahhoz, hogy jó szülők legyetek!

Ha mindezt megfűszerezitek a következetességgel, akkor azt mondhatom, hogy nemcsak jó szülők vagytok, hanem tökéletesek!

Igen, de akkor mit csináljunk 2018-ban?

A legegyszerűbb, ám egyben a legnehezebb dolgot:

Tedd ugyanígy 1 hétig, 1 hónapig, 1 évig…

A többit év végén megbeszéljük. 🙂

Biztosan lesznek kihívások és megoldandó feladatok a következő évben is, de képesek leszünk rá, hogy szép sorjában megoldjuk egyesével, ahogy jönnek, mert meg tudjuk csinálni!

Én itt leszek és mindenben segítek! 🙂

Nem sikerekben gazdag, problémamentes évet kívánok Nektek, mert olyan úgysem létezik. Csak annyit, hogy vegyetek észre minden apró örömöt és sikert, kacagjatok sokat és a problémákat pedig vegyétek fel úgy, mint egy kihívást, melyet biztosan teljesíteni tudtok!

Én bízom Bennetek! És Ti Magatokban???

Millió puszi és ölelés minden Gyerkőcnek és Szülőnek!

Gy.S.

Nálatok is ez a helyzet?

Ha ez az írás ismerősen hangzott, egy beszélgetés sokszor többet segít, mint tíz elolvasott cikk. 90 perc Győr, Bercsényi ligetben — vagy videóhívásban, ha a személyes találkozó nehezen megoldható.

Pribránszki Marianna

Ezeket is érdemes elolvasnod

A szülő nem pedagógus!

Márk 7.o. (testvére 4.o.) Már 7 jegye van, mióta távoktatás folyik otthon. 2 rajzból, 2 énekből, 2 testnevelésből, 1 történelemből! Anna. 3.o. Kitűnő tanuló (testvérei 1.o.