Ugrás a tartalomra

Mit tennél, ha…

Írta: Pribránszki Marianna Viselkedéspedagógus, nevelési tanácsadó

Óvodai csoport, 28 gyerkőc. 

Noel dobálja a játékokat, meghúzza Zsófi haját, belerúg Zazába, majd megharapja az óvónénit, aki éppen próbálja fegyelmezni!

Iskola, 1. osztály, 27 gyerkőc, matematika óra.

Tamara nem hajlandó kinyitni a füzetét, rugdalja az előtte ülő padját, majd előveszi a csokiját és elindul az udvarra.  A tanító néni kéri szépen, majd erélyesebben is, de semmi eredmény!  Tami közli, hogy otthon is azt csinálhat amihez kedve van, neki nem parancsol senki!

Iskola, 8. osztály, Lackó 15 éves.

Tanár Úr röpdolgozatot írat, vagyis csak íratna, mert Lackó közli, hogy Ő aztán biztosan nem, mert Neki jogai vannak! A tanárnak kötelessége előre szólni, és különben is hétfő van, “ne szarakodjon már”!

Középiskola, 10. osztály, fizika óra.

András, 10. osztályos, 17 éves, ma-holnap önálló fiatal felnőtt. Nem tetszik Neki, ahogy a felnőtt (osztályfőnök, fizika tanárnő) viselkedik, ezért tanórán többször hátba, ill. karon szúrja. Csak a szerencsén, meg a többi osztálytársán múlt, hogy nem történt még súlyosabb tragédia! Mindezt nem hirtelen felindulásból, hanem megfontolt, előre eltervezett szándékból!

Te mit tennél, ha Te lennél az óvónő, a tanítónő, vagy a tanár?

Egyáltalán, hogyan jutottunk ide?

Már óvodáskorban sincs elég eszköz ahhoz, hogy a pedagógus végezni tudja a munkáját!

Fejlesztés, mondókázás, daltanulás, szerepjáték…

Mikor?  Hiszen minden időt és energiát elvesz a fegyelmezés. Igen, a FEGYELMEZÉS!

Mikor mondjuk ki már végre nyíltan, és őszintén:

a fegyelmet a családban kell megtanítani!

Igen, a fegyelemre tanítás, a fegyelmezett viselkedésre való szoktatás a szülő(k) feladata, kötelessége!

Az óvóda, iskola arra van, hogy minél több és szerteágazóbb tudást tudjanak megszerezni a gyerkőcök!

A 24. órában vagyunk!  

Nem maradhatunk tovább némák!

Nem hagyhatjuk, hogy gyermekeink, a fegyelmezett, tudásra szomjazó többség, ne kapja meg a megfelelő képzést, csak azért, mert a pedagógus minden ideje és ereje a fegyelmezésre megy el!

Szóval:

Mit tennél, ha…**

Gyerkőcökkel Suttogó

Nálatok is ez a helyzet?

Ha ez az írás ismerősen hangzott, egy beszélgetés sokszor többet segít, mint tíz elolvasott cikk. 90 perc Győr, Bercsényi ligetben — vagy videóhívásban, ha a személyes találkozó nehezen megoldható.

Pribránszki Marianna

Ezeket is érdemes elolvasnod

A szülő nem pedagógus!

Márk 7.o. (testvére 4.o.) Már 7 jegye van, mióta távoktatás folyik otthon. 2 rajzból, 2 énekből, 2 testnevelésből, 1 történelemből! Anna. 3.o. Kitűnő tanuló (testvérei 1.o.

Igaz történet!

Tomi (nevezzük Tominak) 32 éves, férj és egy tündéri, egy éves gyermek édesapja. Pici kora óta ismerem, sokat találkoztunk, amikor még gyerkőc, majd kamasz, tini lett.

Döbbenet!

Időpont: 2019. december 6. (Mikulás napja). Helyszín: Győr, az egyik körzeti óvoda. Peti 4,5 éves, csintalan fiúcska, de tele szeretettel! Óvodai ünnepség, érkezik a Mikulás!